Romokban a lakás, a szennyes kifolyik a tartóból, a mosógépből, a szekrény aljából. A padlón elszórva életünk darabjai, a mosogató gép lejárt, a konyha háborús övezet, pedig főzni is kéne. Vagy fésülködni. Vagy enni. Vagy WC-re menni, de nem érek rá, mert … kapaszkodtok?
Mert játszunk.
Egyszer volt hol nem volt egy szép délelőttön, amikor sokadszorra kíséreltem meg legalább a konyha rendebetételét. Ekkor menetrendszerünk úgy 0.0003 másodpercenként megjelent K, a gatyámat a földig húzva, csimpaszkodni a lábamba. Arca csupa kérdés és kivácsiság: mit csinálsz? mivel csinálod? mi van a konyhapulton? megrághatom? felemelsz? Mindezt mosolyogva igyekeztem megválaszolni: “Anyu éppen rendet vág a konyhának csúfolt dzsungel közepébe most nem tud jönni játszani, menj szépen foglald el magad Csillagom!” Aztán: “Anya most bepakol a mosogatógépbe” (na erre K is bemászott, mert ugye meg kell nézni mi van benne, meg segít a lelkem) “Anya most kiviszi a szemetet” “Anya most letörli a pultot”
A sokadik “Anya mit csinálsz?”-ra eszembe ötlött, hogy egy ideje minden mondatnak van egy néma eleje, ami úgy szól,hogy “Anya most nem ér rá, mert…”
Tehát már egy hete minden nap igyekeztem eluralkodni a káoszon, és csak 3-an vagyunk, de jönnek mennek a barátok, mindig van valami kupi, meg K is pakol. Valamint sokszor ott kell eldobnom valamit ahol éppen állok, mert K összetörte magát, összetört valami mást, ken valamit valahova, vagy csak túszhelyzet alakul ki, mert két kézzel megfogja a bokámat menet közben, hogy “Anya mit csinálsz”. De ezt már említettem. Minden áldott nap igyekeztem felülkerekedni a lakás állapotán, de a káosz valahogyan mindig visszaköltözött. Írd és mondd, minden helységbe, kivéve a gyerekszobát (WTF???). Biztosan indián temetőn lakunk vagy ilyenek. Csak ez lehet a magyarázat.
Minden esetre olyan dolgokat csináltam aminek se látszata, se foganatja nem volt. K pedig kitartóan kérdezte, hogy mit csinálok, én pedig kitartóan, magyaráztam, hogy mivel fogom eltölteni a gyerekkorát, mert a munkának se vége se hossza nem látszott. És azon a délelőttön végre leért a kávé (amit nem iszom, mert K-nak felborul az alvókája) vagy nem tudom, megszállt az isteni sugallat, mert a következő mondat hangzott el, K gyönyörű kék szemeinek szótlan kérdésére “Anya mit csinálsz?”: “Anya most éppen letesz mindent, ami a kezében van és jön veled játszani, mert Te csak egyszer vagy gyerek és ennek az egésznek amit eddig csináltam, semmi értelme nincs.”
A lakás azóta is szalad, hol jobban, hol kevésbé. Ez függ attól, hogy K mennyit alszik nappal, mert akkor annyi időm van mindenre is, valamint, hogy mennyire alszik éjjel, mert ha semennyire, akkor bizony alszom vele nappal is.
Tehát a szennyes kifolyik a tartóból, a mosógépből, a szekrény aljából. A padlón elszórva életünk darabjai, a mosogató gép lejárt, a konyha háborús övezet, pedig főzni is kéne. Vagy fésülködni. Vagy enni. Vagy WC-re menni, de nem érek rá, mert mi játszunk. Hogy mit?
Nah, majd azt is elmesélem, legközelebb.
Tartsátok szárazon a pelenkát, melegen a fagyit, hidegen az ebédet:) Kitartást Drágáim!
:*
Bisquit
