Mindig is nagyon szerettem írni. Na jó, ez nem igaz, volt hogy csak szerettem volna, mert a kétségeim nem hagytak, azt mondták nem vagyok elég jó író.
Aztán megjött a bátorságom magamnak írni, majd megjött a bátorságom másoknak megmutatni, de csak azoknak, akik nagyon közel állnak hozzám. Aztán megszületett K és nincs elég időm írni, azt majd egyszer leírom, hogy miért nincs… ha lesz elég időm.
De legalább most már a kétségeim nem gyötörnek, hogy nem vagyok jó író, mert mással vannak elfoglalva: azzal gyötörnek, hogy nem vagyok jó anya. (Tegye fel a kezét akiben ez valaha is felmerült saját magával kapcsolatban. Jó, tegyétek le, mert el fogtok zsibbadni.)
De ez a hétköznapok kavalkádja, ettől még nem ragadok billentyűzetet.
Miért kezdtem el akkor? Nos volt egy beszélgetésünk a barátnémmal. Azt mondta szeretne Ő is gyereket, és Ő majd mosipelus, meg zerowaste. Mondtam neki, hogy láttam már ilyen embert, és ha kell be is mutatom neki, erre azt kérdezte: nincs blogja? De, mint kiderült van neki, csak nem ebben a témában, és mikor felvetettem, hogy akkor legyen, azt a választ kaptam, hogy írjak egyet, majd vendégszerepel egy-egy possztal. (Szavadon foglak!)
Ezzel elültették a bogarat, az meg szépen kikelt, szárba szökött, ahogy a bogarak szoktak ,(igen. majd Kedvesem segít K-nak a biosz háziban, nem én) és most e sorok között virágzik ki. Jöhettek kedves méhecskéim, olvasgatni, együtt érezni, együtt röhögni, vagy csak megkönnyebbülni, hogy nem vagytok egyedül.
Miről is lesz szó?
Nos általában az életről, mert ilyen blog még egy sincs (<-szarkazmus, ilyen is sok lesz).
Ezen belül gyereknevelésről, szülőidomításról, hiszen nincsenek illúzióim magunkkal szemben, K igencsak rafinált már most, pedig csak 11 hónapos. Valamint lehet itt szó még kertről, konyháról és a kettő találkozásáról is. Mindezeket nem színezve rózsaszínre, mert az élire vasalt tökéletes élet nekem valahogy túl… hihetetlen? Nem, biztos valaki meg tudja csinálni, de nem mi.
Inkább találtok itt napi valóságot, kis humorral, játékkal, sírással nevetéssel, rom eltakarítással.
Egyelőre lőjük be erre az irányt, aztán meglátjuk.
Ki is vagyok én?
Csak egy fáradt anyuka, aki, mint minden anyuka hamvaiból újra és újra éled. A hamvaimat a Kedvesem (Férjecském) söpri kupacba esténként, és K a kisfiam pedig a saját kis nyálával tapasztja össze, hogy Anyuvá gyúrható állagú legyen. Így másnapra ismét Anyu vagyok, egyre gyűröttebben, kócosabban. Így szép az élet. Amikor nem Anyu voltam, kockafejű számítógép kukac voltam/vagyok a tesztelő fajtából. Hobbim az volt egy pár, köztük az írás, és ugyan most más dolgom van, de hátha belefér egy kicsi, ezért olvashatod e sorokat. Remélem olyat tudok mesélni, ami segít, vagy legalább érdemes elolvasni és úgy tudom elmesélni, hogy élvezetes legyen.
Nos akkor, Kedves Olvasó, elkezdtem blogolni, lássuk, lesz-e belőle valami!
Golyóstoll a kontyba, mosoly az arcra, menni fog ez Drágáim, csak még egy kicsit kell bírni!
:*
Bisquit
