Ezt úgyse találja meg senki se 🙂
Itt az ideje megint, hogy írjak valamit. időről időre rám jön a félóra, és akkor bizony írni kell, vagy agyalok rajta kifulladásig. Amikor ez így rám jön, akkor írok. Az előző próbálkozásom egy fanfiction lett, és kerestem hozzá beta readert, de a kutya se olvasta el. Még az se, akit megkértem rá.
Ez el tudja keseríteni az embert, de valahogy megint és megint írhatnékom lesz. De ezúttal belém ötlött, hogy az, hogy csak írom, de közönsége nincs, felszabadító érzés. Nem kell a véleményektől paráznom. Azt írhatok amit akarok, úgyse olvassa el senki. Sajnos így kimaradok az építő kritikából is, de a másik szempontból nézve pedig, még akkor sem kell visszafognom magam, amikor pirongató dolgokat van írni kedvem. És ó jaj. Van. Csak az van.
De ha ez ilyen nyugis, miért teszem ki a netre? Nos ha valaki mégis erre téved, remélem megröhögtetem, megrémítem, elgondolkodtatom, vagy éppen a füléig pirongatom a mit sem sejtő látogatót, mikor mit írtam le éppen. De annak teljesen fals nyugalmával, hogy ezt úgyse olvassa el soha senki nyugodtan kifolyatom a szavakat ide erre a virtuális papírra. Kedves valaki, aki ezt mégis olvasod, remélem jól fogsz szórakozni, mert én biztosan.
Puszi: Jazz
